Mi állhat az éjszakai lábgörcsök előfordulásának hátterében, és mit tehetünk ellenük?

Az éjszakai lábgörcsök ugyan a legtöbb esetben ártalmatlanok, előfordulhat, hogy komolyabb panaszokat jeleznek. Lássuk, mire érdemes odafigyelni, és mit tehetünk ellenük!

Lefekvés előtt nyújtógyakorlatokat végző anyuka és lánya. Mi állhat az éjszakai lábgörcsök előfordulásának hátterében, és mit tehetünk ellenük?

Mik azok az éjszakai lábgörcsök?

Az éjszakai lábgörcsök akaratlan, gyakran éles fájdalommal járó izomgörcsök, amelyek főleg éjszaka jelentkeznek, kifejezetten a vádli és a talp izmaiban, és gyakran láthatók és tapinthatók is. A görcs néhány másodperctől akár több percig is tarthat, jelentős kényelmetlenséget okozva és megzavarva az alvást.

Bár a pontos ok jelenleg ismeretlen, kimutatták, hogy az izomfáradtság, az idegi funkciók rendellenességei, valamint az elektrolitok egyensúlyában fennálló zavarok gyakran összefüggésben állnak előfordulásával. Az éjszakai lábgörcsök ugyan az esetek többségében ártalmatlanok, gyakori visszatérésüket, valamint súlyosbodásukat fontos komolyan venni, ugyanis előfordulhat, hogy olyan mögöttes állapotokra utalnak, mint például egyes érrendszeri betegségek, a gerinccsatorna-szűkület, vagy akár a cirrózis, más néven májzsugorodás.


Kinél alakulhatnak ki az éjszakai lábgörcsök?

Kimutatták, hogy a felnőttek körülbelül 60%-a tapasztalt már éjszakai lábgörcsöt. Ugyan az állapot szinte bárkinél előfordulhat, bizonyos csoportok, például egyes érrendszeri betegségben szenvedők, a gerinccsatorna-szűkülettel élők, a májbetegek, a hemodialízisen átesők, a sportolók, valamint a várandós nők fogékonyabbak lehetnek rá.

Milyen életmódbeli változások segíthetnek az éjszakai lábgörcsök enyhítésében? 

Az érintett terület masszírozása, a rendszeres hidratálás, valamint a megfelelő bemelegítés fizikai aktivitás előtt, illetve az elektrolitok pótlása a legtöbb esetben hatékony a panaszok megelőzésében és enyhítésében. Továbbá a rendszeres nyújtás, különösen lefekvés előtt, az egészséges életmód, a hidratáltság fenntartása, valamint az olyan gyógyszerek kerülése vagy korlátozása, amelyek görcsöt okozhatnak (például az intravénás vas szukróz vagy a konjugált ösztrogének), szintén segíthet.

Milyen étrend-kiegészítők járulhatnak hozzá a megelőzéshez és a kezeléshez?

Magnézium

A magnézium egy létfontosságú elektrolit, mely hozzájárul az idegrendszeri jelek és az izomműködés szabályozásához, alapvető szerepet játszik az izmok általános egészségének megőrzésében, valamint segíti az izmok megfelelő összehúzódását és ellazítását is, így különösen hatékony az éjszakai lábgörcsök enyhítését illetően.

Kálium

A kálium a magnézium mellett alapvető a megfelelő izomműködéshez, szerepet játszik az idegi jelek továbbításában, illetve a sejtekben lévő folyadékegyensúly fenntartásában.

Kalcium

A kalcium hozzájárul az idegektől az izmokig terjedő jelek átviteléhez, illetve alapvető az izmok megfelelő összehúzódásához és ellazulásához is.

Ajánlott termék: Mannavita ElektronyK+ Italpor - A magnézium, a kálium és a kalcium mellett további kulcsfontosságú elektrolitokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmaz.

E-vitamin

Az E-vitamin egy erős antioxidáns, így segít az izmokban az oxidatív stressz elleni küzdelemben, mely által csökkentheti az éjszakai izomgörcsök előfordulását.

B-12 vitamin

A B-vitaminok, különösen a B12-vitamin alapvető szerepet játszanak az idegek egészségének megőrzésében, hozzájárulnak a megfelelő idegműködéshez és a neurotranszmitterek szintéziséhez is, mely által segíthetnek az izomgörcsök enyhítésében.

Ugyan az éjszakai lábgörcsök általában ártalmatlanok, egyes esetekben komolyabb panaszokat jelezhetnek, így minden esetben ajánlott orvoshoz fordulnunk hosszú ideig fennálló, nehezen szűnő, gyakran visszatérő, vagy súlyosbodó panaszok esetén. Az esetleges mögöttes okok feltárása és a panaszok megfelelő kezelése jelentősen javíthatja az életminőséget.

A fenti információk tájékoztató jellegűek!

Források:

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/22963024/

https://examine.com/research-feed/db2lod/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/34719399/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK499895/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/28586374/

Fotó: Kamaji Ogino

Általános táplálkozási és egészség tanácsadó, szakértő. Az Egyesült Királyságban, egészség tanácsadóként dolgozott a Holland & Barrett-nél és a Superdrug-nál.
Jelenleg Összesen 849 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute