A sokoldalú articsóka – méregtelenít, fogyaszt és gyógyít

Az articsókát már az ókori görögök is ismerték és termesztették. Nem csupán íze miatt, hanem hamar felismerték gyógyító hatásait is. Mutatom, hogy melyek ezek!

Mi is az az articsóka?

Az articsóka a mediterrán országokban terjedt el, hiszen ott szinte egész évben frissen fogyasztható. Kora tavasztól késő őszig szüretelhető. Étkezésre a még ki nem nyílt bimbókat használják fel, gyógyászati célból pedig a megszárított leveleket alkalmazzák.

Az articsóka a bőség, a jólét és a gazdagság jelének számított, a nemesek körében valódi ínyencségként került az asztalra. Sokáig nem csupán az íze miatt kedvelték, hanem úgy vélték, hogy igazi afrodiziákum, ezért nagy becsben tartották.

Nem ettél még articsókát? Íme néhány hasznos tanács!

Az articsóka nem tartozik a könnyen fogyasztható ételek közé, azonban ha megtanulod, hogyan készítsd el, akkor egy valóban értékes étel lesz a jutalmad.

Ha száraz és megbarnult az articsóka, akkor inkább ne vedd meg, mert akkor lesz igazán ízletes, ha a levelei frissek, fényesek és lédúsak. Ha látsz szép darabokat, akkor nyugodtan bevásárolhatsz belőlük, mert az articsóka viszonylag sokáig eltartható, hűtőszekrényben akár 1-2 hétig is eláll.

Az aricsókát kora tavasztól késő őszig megvásárolhatod bimbós formában. Amennyiben a szárával együtt árulják, úgy a főzés előtt távolítsd el a szárakat a bimbóról. Nyugodtan csipkedd le az éles levélhegyeket és óvatosan nyisd szét a rózsákat, mert így könnyebben megfő. Párolhatod vagy meg is főzheted sós vízben. A levelek maguk nem ehetők, de a levelek alsó része, amivel a bimbóhoz kapcsolódnak az elfogyasztható.

Az egyik legértékesebb része a belseje, vagy más néven az articsóka szíve. Nem könnyű elkészíteni, illetve a leveleket eltávolítani, de megéri a fáradtságos munkát. Az íze meglehetősen egyedi, markáns, sokan kifejezetten ezért szeretik. Nem igazán igényel erős fűszereket.

Sokoldalú egészségvédelem – avagy ezért érdemes fogyasztani az articsókát!

Az articsóka rengeteg értékes összetevővel büszkélkedhet. Ha úgy érzed, hogy tőled távol áll az előzőekben leírt elkészítési folyamat, akkor választhatsz konzerv articsókát is, illetve ha a jótékony hatásait szeretnéd élvezni, akkor mindezt természetesen és kényelmesen is megteheted például a Hepadex kapszula segítségével, melyet akár folyamatosan is fogyaszthatsz.


Koleszterinszint csökkentése

A koleszterinproblémák manapság nagyon sok embert érintenek. A koleszterin tartósan magas szintje megfelelő kezelés hiányában súlyos szív- és érrendszeri panaszokat okoz. Az elmúlt évtizedekben számos kutatás készült, amelyekben azt vizsgálták, hogy vajon az articsóka cinarintartalma segíthet-e természetes módon csökkenteni a vér koleszterinszintjét. Egy 12 hetes vizsgálatban 75 ember vett részt. A vizsgálat során articsókalevet, illetve placebót adtak a résztvevőknek. A vizsgálat végén a kutatók megállapították, hogy azon a résztvevők esetében, akik articsókalevet kaptak, az összkoleszterinszint 4,2%-kal csökkent.

Ennek a kutatásnak az alapján további vizsgálatokat végeztek, amelyben az articsóka levélkivonatának hatását vizsgálták az koleszterinszintre. A vizsgálatban résztvevők azon tagjai, akik articsóka levélkivonatot kaptak pozitív eredményről számolhattak be, ugyanis 18,5%-kal csökkent a vérük koleszterinszintje azokéhoz képest, akik csak placebót kaptak.

Kíméletes segítség a megfelelő emésztéshez

Az előbb említett cinarintartalom nem csupán a koleszterinszintre van jótékony hatással, hanem az emésztésre is. A cinarin stimulálja az epe termelését, így hozzájárul az egészséges zsírok, illetve a vitaminok jobb felszívódásához. Nem véletlenül választják az articsókát előételként.

Tanulmányok kimutatták, hogy az articsókalevél kivonata rendkívül jó eredményeket mutat irritábilis bélszindrómában (IBS), dyspesiában vagy más gyomorpanaszban szenvedőknél. Az Egyesült Királyságban vizsgálatok is végeztek articsókalevél-kivonatot tartalmazó étrendkiegészítőkkel. 208 olyan személy vett részt a kutatásban, akik irritábilis bélszindrómában vagy dyspesiában szenvedtek. Két hónapon keresztül fogyasztottak articsókalevél-kivonatot, majd a vizsgálati időszak befejeztével az IBS-ben szenvedők arról számoltak be, hogy a folyamatosan változó hasmenés/székrekedés állapot jelentős mértékben közelített a normálisnak mondható bélműködéshez, illetve a dyspepsiában szenvedők 41%-a mondta, hogy enyhültek a tüneteik. Összességében a résztvevők az életminőségük tekintetében 20%-os növekedést figyeltek meg a vizsgálatok után.

Az articsóka az emésztés támogatásával egyidőben a fogyást is segíti. 100 g kevesebb mint ötven kalória, ezen felül pedig az articsóka szabályozza az étvágyat, hatékony vízhajtó, csökkenti a vérzsír mennyiségét, elősegíti a helyes emésztést, a széklet megfelelő állagának elérését, és a gyakori ürítést, valamint enyhíti a hasfájást és a hányingert. Magas rosttartalmának köszönhetően javítja az anyagcserét, támogatja a bélrendszer megtisztítását és a méregtelenítést.

A máj természetes támogatója

Az articsóka rendszeres fogyasztása révén a szervezet juttatott cinarin növeli az epe termelését, mely a máj egészségére is jótékonyan hat. A máj által termelt epe segít eltávolítani a toxinokat, így segít a méregtelenítésben, illetve segít megemészteni az étkezés során elfogyasztott zsírokat. Az articsóka a cinarinon felül flavonoid szilimarint is tartalmaz, mely erős májvédő hatású. Enyhíti a méreganyagok okozta májrendellenességeket és elősegíti a májsejtek regenerálódását.

Küzdelem a daganatos megbetegedések ellen

Az articsóka segíthet küzdeni a daganatos megbetegedések ellen, mert rendkívül gazdag antioxidánsokban. Kutatók szerint kifejezetten a prosztatarák, a mellrák és a leukémia megelőzésében lehet szerepe. Tanulmányok kimutatták, hogy az articsókalevél kivonatában található rutin, kvercetin és galluszsav antioxidánsok képesek apoptózist (sejthalált) kiváltani és csökkenteni a rákos sejtek szaporodását.

A szlovákiai Comenius Egyetemen végzett kutatás során az articsókalevél kivonatát tanulmányozták abból a szempontból, hogy gátolja-e a leukémiás sejtek növekedését. 24 órás időtartam alatt a leukémia sejteket különböző koncentrációjú articsókalevél kivonattal kezelték. Az eredmények arra utalnak, hogy az articsókalevél kivonata antiproliferatív aktivitást (daganatellenes, sejtnövekedést gátló hatást) fejt ki a leukémiás sejteken, miközben ezen sejtek apoptózisát is kiváltja.

Kinek ajánlott az articsóka fogyasztása?

Az articsókát kipróbálhatod ha cukorbeteg vagy, ha diétázol, ha gyomor- és bélproblémákkal, illetve magas koleszterinszinttel küzdesz.

Szoptató anyukáknak nem ajánlott, mert tejelválasztást csökkentő hatása lehet, illetve óvatosan fogyaszd akkor is, ha epe- vagy veseköved van.

Ha bármilyen ismeretlen eredetű panaszt érzel, illetve rendszeresen gyógyszert szedsz, akkor az articsóka kivonatot tartalmazó étrendkiegészítők fogyasztásának megkezdése előtt kérlek egyeztess kezelőorvosoddal.

Forrás:
https://www.lifeextension.com/magazine/2011/11/the-amazing-artichoke
https://www.lifeextension.com/magazine/2018/6/artichokes 
 

Életmód- és táplálkozási tanácsadó. Szakértője a reform élelmiszereknek, diétáknak, mikro- és makro tápanyagoknak.
Jelenleg Összesen 849 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute